Feljegyzéseim

Sziasztok!

Bizonyos okok miatt a blogom átköltöztettem a yetiinside.blogspot.com -ra.

Az elkövetkező bejegyzéseket ott keressétek.

Üdv!

Az érzesek lágy árama tereli a könnyeket sajátos útjukra orcánk sejmes barázdái közt! Életünk útjának pontjai mint megannyi dárda, hasitja szét álmaink...

Sziasztok, Ti mindenkik, akik szok olvasni az blogomat!

Most megosztom mindenkivel azon erkölcsi problémámat, ami végigkísérte, és sajnos végig is fogja kísérni életem hátralevő részét is. Ugyanis az, hogy mostanában a férfiaknak még mindig szokásuk, hogy megüssék életük párját/barátnőjüket/stb.

Na, nekem ezzel voltak, vannak, és lesznek morális problémáim, amíg csak élek, hiszen ugyan van olyan, hogy az embert kiborítja a nője, de nem tudok elképzelni olyan indokot, ami egy férfit arra késztethet, hogy megüssön egy nőt! Ezt végtelen módon elítélem!

Persze az extrém helyzeteket, mint pl.: harcművészeti bajnok feleség gyepálja nem túl jó kondiban levő párját, itt kihagynám. Itt azért talán ér visszaütni... úgysem sikerül :)

De egyéb esetben az én erkölcsi tilalmi listám első pontjában áll!

Szóval itt, saját erkölcseimmel megegyezően MEGTILTOM minden férfinak, hogy fizikailag bántalmazzon egy nőt. Szeretném, ha aki ezt olvassa, tegye le a voksát e mellett, mert szerintem a férfiúi tisztesség megköveteli, és a "kötelességünk", hogy a "gyengébbik nemet" védjük.

Szeretném, hogy mindenki, aki ezzel egyetért, vagy van jó érvve ez ellen, írjon egy kommentet.

Egyik kedves Munkatársam, Olivier, megígérte nekem, még a múlt héten, hogy kedden elmegyünk egy étterembe, ahol nagyon jó a kaja. Na ebből nem lett semmi, mert mindketten elfelejtettük :) De hogy azért kárpótoljuk magunkat, elhatároztuk, hogy tegnap, azaz csütörtökön este elmegyünk a nővére pub-jába. Így is lett.

A pub nem túl nagy, kb olyan "Nemegri" nagyságú, csak nem olyan elrendezésű volt. Mint amikor odaértünk kiderült, hogy valami "brazil fíling" hét van, (Egy brazil party?...) merthogy az egész helység be volt terítve homokkal, pálmaágak mindenhol, napernyő, szóval bícs fíling. Remélem elég magyarosan írtam... :) Olivier húga alacsony, vékony nagyon kellemes teremtés, azt ember nem nézné ki belőle, hogy 2 pub-ja van Párizsban a belvárosban. Nagyon szépen beszél angolul is, úgyhogy felültünk a bárpulthoz, és elkezdtünk diskurálni, persze a szokásos kezdéssel. Honnan jössz, mit csinálsz... milyen ott a bor... ilyesmi. Épp egy kicsivel nyitás után értünk oda (6 pm), így még alig voltak, kellemesen lehetett dumálni-iszogatni. "Nagy nehezen" rászántam magam, hogy iszom egy koktélt, és hát mivel még sosem ittam "Marghareta"-t, azt rendeltem. Nagggyon finom volt, és kellemesen ütős is. Ekkor még nem láttam, mi fog következni. Kicsivel később bejelentették - Olivier, és huga - , hogy az egyik barátnőjüknek ma van a születésnapja, és itt fogják ünnepelni. Na, ekkor már sejtettem, hogy nagyon rossz nem lesz az este :D.

A "Margharita" után kipróbáltam egy "Electric Lemonade" nevű koktélt, ami Vodka, Blue Curaccao, valami "sweet & sour" koktéladalék, meg limonádé egyvelege. Na, ez bejött! Kellemesen fanyar, mégis kicsit édeskés, és kékeszöld - meglepő módon.

Lassan kezdtek szállingózni az emberek, azaz nem is olyan lassan, mert mikor legközelebb felnéztem a társalgásból, olyan 8 pm körül, akkor már eléggé sokan voltak. Ekkor már túlestünk az első "kishalál"-on, amit mindjárt részletezek, és ami előtt Olivier csak annyit mondott: "Sorry, Gabor for tomorrow!" Gyakorlott barátaim ebből már sejthetik, merről csörög a harang! Ehh, ez jól sikerült :)

Na szóval, a kishalál: Ezt a piát úgy hívják, hogy "Goldstrike". Onnan kapta a nevét, hogy úgy néz ki, mintha a piádban aranydarabok úszkálnának. A csapos srác meg is jegyezte, hogy: "We gonna shit gold tomorrow!". Methogy persze a pultosoknak is velünk kellett inniuk. Itt nem úgy megy, hogy munka közben nem ihatsz ám!!
Az alkotóelemek: Vodka, fahéj, cukor. Ebből áll a Goldstrike.
Fogyasztási mód: a felespohár tetejére raksz egy kekszet - nem azt, amit megeszel, hanem egy söralátétet. Jól összerázod, felhörpinted - persze előtte gyorsan leveszed a kekszet :) - majd visszateszed nagyhirtelen a "fedőt". Lenyelés után a lezárt felespoharat ismét jól felrázod, majd az enyhén megbillentett"fedő" alatt kiszívod a pohárban maradt alkoholgőzt!
Igen, az elsőbe rendesen belekönnyeztem!

Lassan el is érkezett a 9 óra, amikor is megjött az ünnepelt jány, de előtte még felhívták a figyelmem egy táblára, ami a mögöttem lévő falra volt felrakva! Nagy betűkkel: "Top-less Zone". Meg is kérdeztem Sofie-t, hogy ez csak mókából van-e kirakva, mire Ő: "No, it works! I saw the pictures from last Saturday, and wow!..." Na ekkor csesztem le Oliviert, hogy erről miért nem szólt előző héten, mire Ő szabadkozva: "Yes, sorry, I should've told you!"... De sajnos nem mondta, így nem tudtam, így nem is voltam ott, pedig nincs messze a Hoteltól. Olyan 15 perc gyalog.

Szóval megjött az ünnepelt, és még 2 koktél meg 2 Goldstrike után már egész jó volt a hangulatom :D. Aki jött, mint ünnepelt, arról kedves haverom csak úgy nyilatkozott: "She's blond. With hugh tits!". És teljesen igaza volt. Mindemellett kellemesen vékony volt, és olyan közepesen szép is, de azért... :) szóval értitek.

Lényeg a lényeg, hogy ezek után nem tudom, mennyi Goldstrike gurult le, és mennyi egyébb koktél kísérőnek, de olyan éjfél körül értem a hotelba, és szinte csak beestem az ágyba. Azért a letöltött House rész még megnéztem :)

Holnap, ja nem, MA már a saját ágyamban alszom. Ja nem, igazából csak holnap, mert olyan 1:30 am-re fogok Szegedre érni.

Szóval nem lehet eldönteni, hogy épp milyen idő van. De hogy ezt miért is mondom, hát, a hétvégém ennek a jegyében telt. Szombaton, nagyon szép volt, napsütés, kellemes illatok mindenfele, aztán kiértem a Sanzel-izére, és ezerrel szél..., najó, kibírom, kemény vagyok. Körbejártam a diadalívet, de alá elég nehéz volt bemenni, mert szinte kifújt onnan a szél. Azért sikerült egy pár képet is csinálnom.
 

Naszóval itt is jártam. De, ami férfi szemmel azért valljuk be érdekesebb, a Sanzel-izén betértem egy Toyota szalonba, és a következő látvány fogadott:



Kellemes darab, mi? Szerintem is! Szóval máris jobb kedvem lett. Ja, és persze a kellemes hostesslányok sem voltak ellenemre.

A Diadalív alatt/mellett vártam meg kedves Péter barátomat, akit ezer éve nem láttam, najó, csak 11, de az majdnem annyi... Átsétáltunk a Tejfel-toronyhoz, és jól megnéztük magunknak. Azt mondja Peti, olyan, mint egy felhúzott rakottszoknya... :)



Bevágtunk egy jó sztéket a "közeli" sztékházban, majd sétálgattunk még jó sokat a kellemes időben.

Vasárnap olyan bíííííííííííííííííííp idő volt, hogy ki se dugtam az orromat a szobából, úgyhogy ezt a napomat könnyen elmesélem. Meg is volt. :)Ja, és most kiderül, mennyire vagyok ügyes, hogy a képeket be tudtam-e rakni...

Na, itt is vagyunk, csütörtök este. Már az előző posztban is írtam, hogy valami nem jó. És valami tényleg nem jó. Leginkább az, hogy tudtam, hogy ez lesz. És ez is van. Na, most már mindenki kellően ideges, hogy csak mondjam már el, hogy mi is az, ami van...

Egyedül vagyok, az van. És ezzel nem csak arra gonodlok, hogy most itt a szobában, hanem úgy egyébként, úgy mindig. És tudtam, ha kijövök, és egyedül leszek, ez az érzés elég erősen meg fog támadni. Tudtam, és mégis megtörtént. Pedig nem akarom. "Egyedül vagyok, oly egyedül..."

Ja, és persze ilyenkor az embernek van ideje hülyeségeken gondolkodnia.

A napomról csak annyit, hogy nagyon jó angolos steak-et ettem ebédre, és a délutánom pedig doksiolvasással telt. Meglepő, hogy nem is volt olyan unalmas. Szóval kezd összeállni bennem a kép a munkámról, a rendszerről, úgy az egyész hűbelebancról, hogy mit és hogy, és miért.

Ma sikerült időben eljönnöm, úgyhogy nem volt nagy tumultus a tömegközlekedésen.

Csak az a baj, hogy egyedül vagyok. Nagyon.

Az az igazság, hogy nem akarok most írni. (ez már magában ellentmondás) Najó, de csak a Ti kedvetekért megerőltetem magam, a végén meg elmondom, mi a baj.

Szóval, ott tartottam, hogy kedd. Kedden a melóhelyen nem sok történ, azaz nem is, mert igazából marha sokat tanultam, és a főnökséggel ebédeltem, meg kávéztam. De ez mégis a munka része, amivel nem akarlak úntatni benneteket. Legyen elég annyi, hogy nagyon sokat segít ez az oktatás a munkámban.

Az ebéden viszont ismét találkoztam Marie-val. Ó, csodás Marie. A hölgy szép, kedves, nagyon okos, és francia létére magyarul gondolkodik. Na mindegy, szóval együtt ebédeltünk, és megbeszéltük, hogy a "volt magyar banda" este kiruccan valahova. Persze tovább maradtam benn, mint amúgy kéne, mert még fél 7-kor is beszéltünk a melóról, de utána uzsgyi a hotelba. Uzsgyi, azaz kb. 1 óra alatt sikerült, akkora volt a forgalom.

Hotel, zuhany, kaja... megbeszéltem Marie-ékkal, hogy hívnak, ha Ők is befejezik a kaját, persze a portás "éppen" nem volt a helyén. Később tudtam meg, hogy kb. 10-szer próbáltak hívni már előtte is, de semmi. Aztán írtak egy sms-t, hogy hova menjek...

Na, lassan meg kell vallja, hogy a francia borok jók. A fehér is, meg a vörös is. a sörük viszont pocsék. Szóval borkóstolgatás volt, majd az este pálinkába fulladt, és sikerült olyan 3-kor lefeküdnöm. Persze reggel fél 8-kor kelés, tus, reggeli, metró...

Ebédre megettem első igazából párizsi árú kajáját, gyros sültkrumplival, 5 Euro. És ez még nem is számít drágának. Viszont találtam boltot, ahol egész - relatíve - olcsó a mindenféle áru. Még kedden megbeszéltük a francia kollegákkal, hogy szerdán iszogatunk egy keveset, persze mértékkel, mert hogy másnap, azaz ma munkanap van, és mindenkinek azért többé-kevésbé észnél kellett lennie. Le is fixáltuk az egyik kollegával, akinek a nővére 2 pubnak is boldog tulajdonosa, hogy elmegyünk az egyikbe, és jólérezzük magunkat. Így is lett. Meló után hotel, átöltöz, ledob cucc, és go, hogy még a happy hour végére odaérjünk. Persze elkéstünk 5 perccel, de mivel a főnök öccse volt velünk, ezért az első kört azért még féláron kaptuk.

Itt kóstoltam meg az első nem totál száraz francia vörösbort, és azt kell mondjam, hogy az is jó, de amit kedden ittam szárazat, huhh, na az a bor...

Este olyan 11-re már nagyon fáradt, és éhes lettem, úgyhogy elköszöntem az akkorra 3-fősre zsugorodott társaságtól, írány a szálló, útközben egy Mekiben egy menü, majd alvás. El is érkeztem a mai naphoz, de ez már egy következő poszt...

Sziasztok!

Életjel! Na ezt adtam most mindenkinek, akit ez érdekel... De tudom már, hogy van, akit érdekel, mert lettek hozzászólások a blogomhoz. KÖSZÖNÖM! Nagyon aranyosak vagytok. Kitti, igen, megfogadtam, az utóbbi két napban a kollegákkal voltam, hmmm, szóval meglátogattunk néhány pub-ot. Most nem tudok sokat írni, mert meló van még, csak lett egy lélegzetvételnyi időm, hogy írjak. Remélem ma fel tudom venni a kapcsolatot egy Párizsban lévő régi ismerősömmel, és a hétvégén el tudunk menni bulizni Vele. Reszkess Párizs! :)

Ja, Katikám, és egyébb volt Satyamatyi, és Satyamaca. Meglepődve tapasztaltam, mert hogy itt is dolgoznak indiaiak, hogy létezik értelmes indiai. Szarul hangzik, hogy ezt mondom, most így visszaolvasva. Persze megvan benne az a "dolog", mint az átlagban, de képzeljétek, gondolkodik, és jó meglátásai vannak, magától is. Najó, elég az ajnározásból, azért ennyire még nem szeretem őket!

Ígérem, ha este nem szólít el a kötelesség, írok az előző 2 napról. Nekem nem megy olyan könnyen, mint kedves Indiában levő barátomnak, aki a munkaidejében is tud blogolni... :P

Na, sziasztok, fiúk, lányok, kutyák! - tudom, hogy Te is olvasod, Dorothy.

A repülőút Párizsba nem nyújtott semmi különlegeset, néhány "bukkanón" kívül. A címet értelmezve, az itteni suprvisorom egy az egyben Kojak. Nagyon jó fej, és vágja is, amit kell... az oktatás tartalma, már így az első napon is "kicsit" magasabb szinvonalú, mint Hyderabadban volt. Meglepő :D Szóval, minden rendben volt, de kezdem az elején.

Reggel kelés 7-kor, lustálkodás 7:20-ig. Lementem reggelizni, ami persze croissant, meg vaj, meg joghurt, meg ilyen reggeli svédasztalos cucc volt. Nagyon kellemesen megkajáltam. Megnéztem a térképen, merre van a metro, mert hogy azzal kell mennem. Kb. 3 perc séta. A metrolejáróban megvettem a heti bérletemet. Első hiba: elfelejtettem elkérni a számlát. Ilyet nem csinálok többet.

Fel a metróra, 2 megálló, majd kis séta az RER-ig (HÉV). Azzal is zötykölődtem egy darabon, az út összesen olyan 40-45 perc háztól házig.

Az épületben - az egyikben, mert a környéken 3 épülete is van a cégnek - épp nem volt portás, úgyhogy átkullogtam a másik recepcióhoz, és onnan hívattam fel Kojak-et. Még nem volt benn, de egy másik kollega lejött értem. Nem cifrázom a tanulmányokat, mert úgysem érdekel senkit, lényeg az, hogy az ebédet egy a cég egyik épületében lévő étteremben fogyasztottuk el. Kiba nagy kajálda, nagyon olcsón. Tényleg. Még hazai viszonylatban is, mert hogy ettem egy salátát, meg nyárson grillezett húst sültkrumplival, és ez volt 2,2 Euro (gy.k.: kb. 580 Ft).

Az okítás olyan fél 6-ig tartott. Hazafelé betértem egy kisboltba, és vettem vacsorának valót. Kenyér, tej, sajt (camambert) most ezeket eszegettem. Képeket is rekok majd fel az elkövetkezendő napokban, csak hogy tudjátok, miről papolok.

Na, ez a mai nap kicsit gyatrábban vonszolja maga után elsorvadt lábnyúlványait, mint azt előre sejtettem.
Az az igazság, hogy eléggé feszült vagyok Párizs miatt. Azért csak egyedül megyek ki az idegenbe, és nem elég ez, de még agyamnál is kell legyek olyan emberek előtt, akiknek az ismerete, és a velük kialakított viszony nagyban befolyásolhatja céljaim elérését.

Szóval ugyan ma is dolgozgatok, de merőben nem azzal az intenzitással, mint szeretném, vagy ahogy szoktam. Ez bevallom (meglepő módon) zavar. Olyan célokat tűztem ki magam elé, amiben nem engedhetem meg magamnak, hogy ne figyeljek oda arra, amit csinálok, és ne próbáljam meg kisajtolni minden napból a lehetőségeket.

Huhh, ezek nagy szavak így visszaolvasva, de ha belegondolok, igazak.

Na, vissza a melóhoz.

Persze, nem ősz, hanem tavasz, vagy méginkább télvége... bár idén sehol sem volt tél igazán... legalább is nálunk nem... kicsit zavart vagyok. Tegnap ugyanis kiderült, hogy vasárnap utazom... utazom?, repülök... repülök?, Párizsba... Párizsba?, 2 hétre... 2 hétre?, pontosan.

Szó, szót követ, mint látjátok. 2 hét tréning a szerelem fővárosában. Nagyon remélem, hogy nem fog szakadni végig az eső, mint a múltkor (1998 ősze), amikor ott voltam. Kicsit izgatott vagyok, de gondolom ez "hallatszik" vagy mi.

Persze a blogolás nem áll le, sőt, szerintem most indul majd be csak igazán, ugyanis itt fogom uti-tudósításomat közzé tenni a nagyérdemű felé.

No, megszültem a választ. Végre. Nem vagyok annyira nyitott a világ felé, hogy a legszemélyesebb dolgaimat közkinccsé tegyem. De hát az vesse rám az első követ...

Szóval azt találtam ki, hogy ide azok a dolgaim kerülnek, amik ugyan hozzám, de nem a legbelső ügyeimhez tartoznak. Arra is gondoltam, hogy elmesélek néhány történetet, amik "az egyik barátom"-mal történtek meg :)

Íme tehát az első kis sztori, amit megpróbálok formába önteni.

Történt ugyanis nem is olyan régen, az üveghegyeken túl, hogy egy enyhén kínos, de annál kevésbé szórakoztató dolognak voltam szem és fültanuja. Egyik este, mikor kedves Omlás barátommal épp nem voltunk nagyon szomjasak, hiszen volt mit ünnepelni, lenéztünk kis városunk egyik kedvelt egyetemi klubbjába, hogy ott próbáljunk minél nagyobb mennyiségű endorfinra szert tenni. Persze ennek előzményeképp ezt a vágyunkat megosztottuk többekkel is, hogy lent közösen tudjunk szórakozni. Nem túl korán értünk a helyszínre, úgyhogy meglehetősen kellemes tömeg verődött össze már a bejáratnál. Próbáltunk úgy helyezkedni, hogy minél kellemesebb hölgytársaság nyomódjon testünkhöz minden oldalról - tudom, kissé szánalmas, de valahogyan el kell kezdeni... Türelmünk bebocsáttatást nyert, és magunkévá tettük első ottani alkohol tartalmú italunkat is, amikor...

Persze nem kerülték el a figyelmünket a rövidebbnél rövidebb szoknyában, hot-pants-ben levő leányzók, úgyhogy észre is vettük ama hölgyet is, aki amennyire szép idomokkal rendelkezett, legalább annyira "koccintásos" is volt. És nagyon nagy tehetség volt, ha értitek mire gondolok... :) A mozgását leginkább egy origóra tükrözött tangens görbéhez tudnám hasonlítani, ami még nem is lett volna baj, mert egy ideig mindig talált valakit a "szakadási pontoknál", akibe kapaszkodhatott. A problémák ott kezdődtek, amikor ez a valaki az egyik kellemesen csillogó tarkójú kidobó srác volt. Tudni kell róluk, hogy alapvetően zord külsejük érző szívet takar, :) így megtartotta a lányt, és megkérdezte, hogy jól érzi-e magát.

Főhősnőnk itt követte el az első hibát, amikor az érdeklődésre a következő választ adta: "Mi közöd hozzá, k*cs*g?" Ez már azért is meglepett, mert hogy hagyhatja el egy ilyen kérdés egy hölgy száját, nomeg azért becsültem a benne rejlő bátorságot is.

A második hiba rögtön ez után következett, amikor hősnőnk nagy lendülettel meginduló beltartalmát a srácra ürítette. No, az igazat megvallva, ekkor egy pillanatra visszafordultam Omlás barátomhoz, hogy szóljak neki az esetről, és mire újra célbavettem azt a pontot, ahol az események történtek, sem a lány, sem a kidobó srác nem volt sehol...

Másnap szintén letévedtünk az adott szórakoztatási egységbe, és találkoztunk többekkel, akik előző nap a külső helységben voltak, és így összeszedhettük a történet végét. Legyen elég annyi, hogy az alábbi felsorolás után képzeljétek el, mi zajlott le:

- "Kitették, mint macskát sz**ni!"

- "Nem láttam még csajt ekkorát röpülni!"

- "Szerencséje, hogy nem fejre esett!"

- "Mondhatni kicsit vérzett az orra."

 

Szóval, ennek a történetnek a tanulsága szerintem:

Egy hölgy ne legyen olyan részeg, hogy nem tudja, mit csinál! Még akkor sem, ha nagyon szép. Mert az férfi szemmel kevéssé szórakoztató, de leginkább undorító.

Sokat gondolkodom rajta, hogy tényleg írjak-e ide... Nagyon sok olyan dolog van, amit le kellene írnom, ki kellene írnom magamból... De tényleg akarom, hogy ez itt legyen? Vagy titkosítsam, hogy csak bizonyos emberek láthassák? Akkor meg mi értelme... Vagy írjak rendes, kézzel írott naplót? Lehet, az jobb ötlet lenne, csak ahhoz lusta vagyok, hogy kézzel írjak...

Nagyon sok, nagyon személyes, nagyon nagyon privát...

Az egyetlen ok, ami mégis itt tart, az az, hogy talán valaki, aki ezt elolvassa, majd, valamikor, annak segít egy olyan helyzetben, amiben vagyok, vagy amit mostantól átélek az életemben...

 

Lehet, hogy mégis ráveszem magam, és akkor az életem tényleg egy nyitott könyv lesz... Mindig azt vallottam, hogy az őszinteség az élet alapeleme...

Sziasztok. Ebben a blogban többé nem fogok Hozzátok szólni. Közvetlenül semmiképp sem... Ha mégis úgy érzed, hogy hozzád szólok, akkor lehet, hogy beszélnünk kéne...