Na, itt is vagyunk, csütörtök este. Már az előző posztban is írtam, hogy valami nem jó. És valami tényleg nem jó. Leginkább az, hogy tudtam, hogy ez lesz. És ez is van. Na, most már mindenki kellően ideges, hogy csak mondjam már el, hogy mi is az, ami van...

Egyedül vagyok, az van. És ezzel nem csak arra gonodlok, hogy most itt a szobában, hanem úgy egyébként, úgy mindig. És tudtam, ha kijövök, és egyedül leszek, ez az érzés elég erősen meg fog támadni. Tudtam, és mégis megtörtént. Pedig nem akarom. "Egyedül vagyok, oly egyedül..."

Ja, és persze ilyenkor az embernek van ideje hülyeségeken gondolkodnia.

A napomról csak annyit, hogy nagyon jó angolos steak-et ettem ebédre, és a délutánom pedig doksiolvasással telt. Meglepő, hogy nem is volt olyan unalmas. Szóval kezd összeállni bennem a kép a munkámról, a rendszerről, úgy az egyész hűbelebancról, hogy mit és hogy, és miért.

Ma sikerült időben eljönnöm, úgyhogy nem volt nagy tumultus a tömegközlekedésen.

Csak az a baj, hogy egyedül vagyok. Nagyon.